IT-konszolidáció nemzetközi vállalatok számára
Az IT-konszolidáció nagyban hozzájárul a belső IT-infrastruktúra egyszerűsödéséhez és rugalmassá tételéhez. Egy mindent átfogó IT-konszolidáció - ahogy a SEEBURGER érti -, egyrészt minden olyan alkalmazást érint, melyek a belső információfolyam szempontjából relevánsak, másrészt pedig az összes olyan rendszert, melyek az ügyfelek és a szállítók közötti információcserében szerepet játszanak.
A belső alkalmazások és folyamatok egységesítése (EAI), illetve az üzleti partnerek integrációja (B-to-B integráció) egy központi integrációs platform segítségével mind a hardver és szoftver fenntartási költségeket, mind a megfelelő know-how felépítésének és megszerzésének erőfeszítéseit csökkenti. Átláthatatlan rendszerek sokasága helyett, egy központi integrációs infrastrúktura segítségével már csak kevés központi alkalmazás szükséges.
Alkalmazásokat és vállalatot átfogó folyamat-integráció
- Magas folyamat-átláthatóság, megalapozott menedzsment-döntések az integrált üzleti folyamatoknak köszönhetően, vállalaton belül és a vállalat határain túl is.
- Alacsony adminisztrációs költség, azáltal, hogy a belső alkalmazások, illetve az vevői és szállítói kapcsolatok egy közös platformon kezelhetők.
- A magas szintű automatizáltságnak köszönhetően elérhető a folyamatok gyors lebonyolítása és a minimalizálható a manuális beavatkozás.
- A központi monitorozás segítségével a folyamatok és minden információ egységes nézetben érhetőek el.
A SEEBURGER 6 fázisú konszolidációja egy gyakorlatban kipróbált eljárást tesz hozzáférhetővé, mellyel az átfogó IT-konszolidáció előnyei megfelelően kiaknázhatók.
EAI - belső alkalmazások folyamat-orientált integrációja
A vállalati szintű alkalmazásintegráció (EAI) a különféle vállalati szoftverrendszerek (pl. ERP-, SCM-, CRM-szoftverek) belső integrációját jelenti. Ahhoz, hogy a különböző szoftvereket folyamat-orientált módon integráljunk, az egyszerű, alkalmazások közötti pont-pont adatcsere nem elegendő. A megfelelő megoldás a több alkalmazást is érintő komplex folyamatok leképezése, így bizonyos akciók egy adott szoftverrendszeren belül további akciókat válthat ki más rendszerekben.
B-to-B integráció - vállalatot átfogó folyamat-integráció a teljeskörű partnerintegráció segítségével
Mivel az üzleti folyamatok nem érnek véget a vállalat határainál, egy teljeskörű IT konszolidációnak a vállalaton túlra vezető üzleti folyamatokat is figyelembe kell vennie. A vevők és szállítók közötti üzleti dokumentumok elektronikus cseréjének (EDI) automatizálása terén iparágak és országok szerint különböző EDI-szabványok és kommunikációs módszerek alakultak ki.
Sok vállalatnál ahhoz, hogy az üzleti folyamatok az összes iparágból jövő partnerrel - mind nemzeti, mind nemzetközi szinten - automatizáltan menjenek végbe, heterogén EDI-rendszerek működnek. Ezek az EDI infrastruktúrák azonban magas adminisztrációs költségekkel járnak, rugalmatlanok és kevés átláthatóságot biztosítanak az automatizált üzleti folyamatok lefutásáról. A teljeskörű IT-konszolidáció erre ad választ. Célja az üzleti partnerek teljes összekötése (100%-os partnerintegráció) egy központi EDI megoldás segítségével, mely az üzleti folyamatok integrációját a vállalat határain túl is biztosítja.
Események
Aktuális EDI és B-to-B események
Referenciák
(English, Deutsch)
Whitepaper
Business Integration Server on Sun Fire V40z (English)
Letöltés
Töltse le a témához kapcsolódó aktuális információkat.
Kapcsolat
Telefon: +36 23 504 790



